Miskolc 2008. szeptember 12. Időjárási nehézségek miatt az 1 napos versenyen 2 navigációs feladat és egy célleszállás összesített eredménye alapján Hojek Feri bronzérmes !


A verseny leírása, eredmények (Kiss László versenyigazgató írása)


NEMZETI BAJNOKSÁG, IV. FORDULÓ

BAZUL KUPA, 2008

Nyolc óra alatt 3600 Km utat hasítottunk Borsod megye egén

Az év utolsó versenyét, a BAZUL Kupát hetekig tartó csodalatos idõjáras elõzte meg. Imádkoztunk, hogy kapjunk ebbõl a jó idõbõl a hét végén is, de ez csak részlegesen hallgattatott meg.
A verseny az Apolló találkozóhoz kapcsolódik, ahova idõnként minden sárkányrepülõnek illik elzarándokolni, ezért a riasztó idõjárási hírek ellenére sem változtattunk az idõponton. Csütörtök este megérkezett Aurél a családdal és Potóczki Gyuri, mindkettõnek bérlete van erre a versenyre. Pénteken reggel hiába kémleltem az eget, motorzaj sehol, csak a telefonom csörgött. Hárman visszamondták a versenyt, esik az esõ, nem tudnak elindulni. Rossz elõérzetem volt. Fél kilenckor azonban megélénkült az ég is, meg a föld is.
Saját versenyzõinkkel együtt 18 gép motorját járatták, szerelték a szárnyakat a sárkányosok, az UL-ek és MOVITOK is készülõdtek. Fél tízkor eligazítás. Tíz után startnyitás .Ezen a versenyen a látszólagos "nyitottság" ellenére minden olajozottan ment. A startszolgálatot biztosító Böszörményi Jenõ és Szücsi a vadászkutyák ügyességével terelték össze a versenyzõket, hogy a startsorrendet tartani lehessen.
Az elsõ versenyszám egy 109 km hosszú navigációs szám volt, 500 méteres sávszélességgel, kilenc fotóval, hat sebességi kapuval.



A Ferinc Vince-Rákos Szabolcs páros által repült útvonal

Az útvonal a keresztes lovagok nevet kapta, mivel 10 falu temploma felett is át kellett repülni. Az indulást ezért a katolikus rádió is közvetítette. Kissé aggódtunk a légtér igénylésnél, de szerencsére aznap a vadászok jóval az általunk igényelt magasság felett repültek, ezért megkaptuk az engedélyt. Elképzelésünk szerint az elsõ útvonal nem a legnehezebb versenyszámok közé tartozott, de a GPS értékelések mást mutattak. Fõleg a harmadik száron, ahol erdõ erdõt követett és az oldalszél is erõs volt, sokan elkavartak, és csak a negyedik szár végére szedték össze magukat. Persze itt a fotókat is többen kihagyták. A fotók készítésénél próbáltunk a lehetõ legprecízebben eljárni, de egy képnel a távolságot illetõen kaptunk kritikát.

A szóló sárkányok versenyének gyõztese, Tóth József által megrepült útvonal

A gépek visszatérése után két óra pihenés következett, majd eligazitás és fél négykor indult a második szám.
Az elõzõ számban sok volt az erdõ, most viszont a sík terület dominált, néhol folyókkal árterülettel, kevesebb faluval. Az útvonal hossza 97 km volt, melybõl a leghosszabb, hazatérõ szár félkörív alakú volt .A körív hat pontban érintett jellegzetes tereppontot, ezért aki jól áttanulmányozta a térképet, viszonylag könnyen vette az akadályokat. Ezt az útvonalat sokkal többen repülték végig jól, mint az elõzõt.

A Ferinc-Rákos páros második útvonala

A hazatérõ versenyzõknek állított motorral kellett leszállni a kijelölt dekkbe. Ezt a versenyzõk 50%-a tudta teljesíteni.
Szerencsére senki nem tévedt el, nem volt kényszerleszállás és esemény sem, ezért sötétedésre minden gép nyûgözve volt és kezdõdhetett a vacsora és a sörözés, amit a klubunk biztosított. A babgulyást amit Mátyus Laci és az Örnagy úr készített mindenki dicsérte. A versenyzõk nagy részét a reptér faházában szállásoltuk el. A verseny értékelését végzõ Kele Antal ezredes és Gönczi Gyula repülõoktató munkája azonban ekkor még javában tartott. Ennek oka az volt, hogy a szombati meteor elõjelzés szerint erõs szél volt várható - ennek semmi köze nem volt a babgulyáshoz - ami kétségessé tette a verseny folytatását. Fel kellett készülni az elsõ nap repülései alapján az eredményhirdetésre. Szombaton reggel 8-kor már elkezdõdött az eligazítás, hogy minél hamarabb érkezhessünk meg Egerbe a találkozóra, szárnyon vagy kocsival. Sajnos az utóbbi történt. Olyan erõs volt a szél, hogy a versenyt nem folytattuk, senki nem ment át Egerbe szárnyon, csak egy egri MOVIT vállalta az átrepülést. A versenyútvonal egyébként a Bükk felett vezetett volna, ami emlékezetesen gyönyörû és merész feladatnak ígérkezett, de az erõs szélben ez lehetetlenné vált.
A találkozón 13-órakor kaptunk színpadot, ahol méltó körülmények között, érdeklõdõ közönség elõtt történt meg a díjkiosztás. A versenyen a motoros sárkányokon és merevszárnyú UL-eken kívül külön kategóriában a MOVITOK is részt vettek, akik megítélésem szerint színesebbé tették a versenyt.
Köszönöm a versenyzõknek a részvételt, a segítõknek az önzetlen munkát, a Borsod Megyei Repülõ Klubunknak és a Szövetségünknek a versenyhez nyújtott anyagi támogatást, az Apolló találkozó rendezõinek az eredményhirdetés ünnepélyességét.

Találkozzunk 2009 -ben is.
 

Kiss László versenyigazgató

2008. szeptember 18.